,,Hozott anyagból dolgozunk”


Sivó Imre és Szilágyi Miklós a coaching etikáról

A közös etikai normák kialakítása egy kötetlen workshopon is témája lesz az idei, immáron harmadszorra megrendezésre kerülő Coaching Campnek. A 2015. június 18-19-én sorra kerülő „coaching-fesztivál” szakmai programjában, vezetőedzőként bemutatkozó, Sivó Imre – Szilágyi Miklós páros kettőjük közös „szívügyével”, az etikai normákkal, és dilemmákkal szeretne dolgozni a műhelymunkájuk során.

Sivó Imre„Bátorítanánk minden résztvevőt, hogy jöjjön a programunkra, mert ott olyasmiben vehetnek részt, amiben garantáltan senkinek – többek közt nekünk sincs – tökéletes válaszunk!”. A két szakember szerint „csak együtt alakíthatunk ki közös etikai normákat és ezek sem lesznek sem térben sem időben állandóak.”

Szilágyi-MiklósA coaching etikai oldala

Nagyon fontosak az etikai dilemmák, mind a coachok egyéni szakmai életében, fejlődésében, mind a szakma egészében. Mivel mindkettőjüknek szív-, és szakmai ügye a coaching etikai oldala, szívesen megosztják mindazt a tapasztalatot, amit részben coachként, részben pedig  a tágabb coach- közösség közös etikai normáinak kialakításában szereztek. „Azért is csináljuk  ketten ezt a programot, mert az évek során  sok kezdeményezésben együtt dolgoztunk”- állítják a vezetőedzők. Az idei Coaching Campre azért vállalták el a közös fellépést, mert –  az ő szavaikkal – „ a korábbi CC-k frissek, színesek, szabadak voltak, érdekes emberek jöttek el és mindenki nagyon nyitott volt, hogy újat befogadjon.” Elsősorban kiscsoportokban vezetnek majd a programjuk során vitákat, és érdekes lehet azt is látni, hogy még ők ketten sem értenek mindenben egyet. „Olyan programot készítettünk, amelyben nem fogunk coaching etikát tanítani, hanem eseteket hozunk, együtt dolgozzuk fel azokat, és ebből együtt remélünk új tanulást. Bízunk benne, hogy  a résztvevők is hozzák a maguk dilemmáit, így lenne izgalmas az esemény.”- zárja a bemutatkozását a két szakember.

Egy dilemma, amely biztos, hogy szóba kerül

A workshopjukra való felkészülésként Miklós és Imre  felvetett egy dilemmát, amellyel biztos, hogy dolgozni fognak a Coaching Campen is. Megosztjuk azért, hogy megosztó lehessen. Már most is várjuk az észrevételeket, tapasztalatokat ezzel a dilemmával kapcsolatosan. A coaching folyamat végén behívja a coachot a HR vezető és megkéri, hogy adjon véleményt a kliensről, alkalmas-e a pozíciója ellátására.

unnamedMi itt az etikai dilemma? Az ICF Etikai Kódex 15. 16, főleg a 23. pontja arról szól, hogy egyértelmű megállapodást kötök a klienssel és  a megrendelővel, hogy milyen információkat adok a coaching folyamatról és a kliensről. A dilemma például az, hogy elég egyértelmű volt-e ez a megállapodás és kiterjedt-e arra a kérdésre, amit a megrendelő feltesz? Vagy az az üzleti kérdés, hogy ha visszautasítja a coach az érdemi választ, kockáztatja-e  az együttműködés meghosszabbítását? Mi a coach etikailag helyes válasza? Mi ebben a Te gyakorlatod? Mit tapasztaltál?

Várjuk a véleményeket az info@coachingcamp.hu e-mail címre!